.Tervezéstől a kivitelezésig, felsőfokú szaktudással.

"A kert a szabad ég alá kibővített lakás", közvetlen életterünk szerves része. Használjuk, élünk benne, szabadidőnket töltjük el itt játékkal, pihenéssel, olvasással, beszélgetéssel. Itt készülnek gyermekeinkről az első szabadtéri fotók, az első nyári pancsolások képei, itt nőnek fel és velük mi is ott élünk benne.

Megjelenése, használhatósága, egyszóval otthonossága ugyanolyan fontos, hangsúlyos, mint házunké, lakásunké. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat benne, hogy "kedvünk legyen a kertben tartózkodni" alaposan és előre átgondoltan kell elhelyezni bennük a kert berendezési tárgyait: a növényeket, utakat, tipegőket, lépcsőket támfalakat és egyéb kerti elemeket. Alapvetően meghatározza kertünk otthonosságát, használhatóságát, hogy ezek a berendezési tárgyak milyen színûek, milyen formájúak, esetleg milyen anyagból készültek és nem utolsó sorban hová, egymáshoz képest hogyan vannak elhelyezve.

A kor, amelyben élünk, a munkánk, a stresszel teli hétköznapok mind kevésbé engedik meg számunkra a valós kikapcsolódást, a ténylegesen aktív pihenést, a fizikai és szellemi rekreációt. Viszont ugyanez a kor teremtette meg magának kertjeink kialakításához a tájépítészmérnököt, a kertépítőt, akik hivatásul választották a kert- és parképítést, hogy munkájuk eredményében, a kertben Ön, mint használó valóban gyönyörködhessen, kikapcsolódhasson és jól érezze magát.

Cégünk, a Perfact-Pro Kft. szakembereivel ebben nyújt segítséget Önnek, családjának, illetve cégének, állunk rendelkezésére otthonában: a kertben.

 


 
 
 
 
  1. FELMÉRÉS, HELYSZÍNELÉS:

A kerttervezés alapja és első lépése a helyszín személyes megismerése, bejárása. A helyi adottságok (lejtőviszonyok, tájolás, talajminőség, benapozottsági- és szélviszonyok stb.), a meglévő, megtartásra ítélt növényzet és épített objektumok pontos felmérése, illetve a megrendelői igények rögzítése ugyanis alapfeltétele a kert esztétikus, használható kialakításának, továbbá nagy szerepe van a leggazdaságosabb eljárások megtalálásában is a kert építése során.

A helyín felmérésekor szakemberünk felkeresi Önt, meghallgatja kertjével kapcsolatos vágyait, igényeit, felméri a terepet, továbbá észrevételeivel, első intuícióival segíti Önt az otthonos, komfortos kert kialakításában.

 


oldal tetejére
  2. TERVEZÉS:

Egy kert megtervezése igen komplex folyamat. A helyszín különböző, gyakran szélsőséges (talaj-, víz-, hőháztartási stb.) adottságainak figyelembevételével, esetleg ezek módosítási lehetőségeinek felkutatásával kell a tervezőnek behatárolnia az alkalmazandó növények körét, illetve kielégíteni a megrendelő gazdaságossági, funkcionális és esztétikai igényeit. Ez sok esetben igen nehéz feladat, de minimális kompromisszumok által szinte minden megrendelésünk esetében lehetséges.

Tervezőink elkészítik az Ön leendő kertjének méret és alakhelyes tervét, meghatározzák és kiszámítják a szükséges munkafázisok mennyiségi és minőségi paramétereit:

•  rögzítésre kerül például az esetleges tereprendezési és talajjavítási munkálatok módja és mennyisége,
•  a kerti építmények pontos méretezése és elhelyezkedése,
•  az alkalmazandó növényanyag fajtája, mennyisége és elhelyezése (különös tekintettel az árnyékosabb, a szélnek, fagynak jobban kitett kertrészletekre, a talaj és vízviszonyokra), stb.

Az elkészített tervhez Ön kap egy tételes, részletezett árajánlatot a kivitelezés költségeiről, így tökéletesen tisztában lesz azzal, hogy kertjében mit, milyen áron készítünk el Önnek. Az elkészített tervet és költségvetést tervezőnk még egyszer egyezteti Önnel, beépíti az időközben újonnan felmerült megrendelői igényeket, észrevételeket, elvégzi a szükséges módosításokat, majd kezdődhet a kert megépítése.

Extrém esetek, előre nem látható események (pl.: előzetesen meg nem jelölt, földalatti csővezetékek elmetszése) kivételével mi minden esetben tartjuk magunkat megbeszélt árainkhoz, nálunk nincsenek folyamatosan megjelenő, előre nem egyeztetett "plusz" költségek.

Kertterveinket kizárólag okleveles tájépítészmérnökeink készítik, szaktudásuk és elhivatottságuk a garancia az Ön kertjének legmegfelelőbb kialakítására.

 


oldal tetejére
  3. A KERT MEGÉPÍTÉSE, KIVITELEZÉS:

Az előzetesen közösen elkészített és a megrendelővel többszörösen egyeztetett terv alapján elkezdjük a kert építését. Ennek menete a legtöbb esetben a következőképpen alakul:

•  a terület megtisztítása a feleslegesnek ítélt növényzettől,
•  a terep rendezése,
•  burkolatok, támfalak, lépcsők és egyéb épített objektumok megépítése,
•  az öntözőrendszer telepítése,
•  a növényzet ültetése,
•  és végül a gyepesítés.

Kertjeink kialakításakor maximálisan törekszünk az ökológia alapelveinek tiszteletben tartására: igyekszünk környezetkímélő módszereket és megoldásokat alkalmazni, minimálisra redukáljuk a környezetre terhelését jelentő anyagok és eljárások használatát, igyekszünk természetes anyagokat alkalmazni, amennyiben ezt a helyi körülmények megengedik.

Kizárólag minősített növény, építő és egyéb anyagokkal dolgozunk, kertjeinkre garanciát vállalunk. Törekszünk költségkímélő, de miden esetben szakszerû és szakmailag megalapozott kertépítészeti megoldások alkalmazására, mindezzel minimalizálva és racionalizálva a kert majdani fenntartási és egyéb költségeit.

 


oldal tetejére
  4. A KERT ÉS A NÖVÉNYZET KARBANTARTÁSA, A KERTFENNTARTÁS:

Természetes körülmények között, vagyis a természetben, egy adott helyen különböző növényi együttesek, növénytársulások váltják egymást. A fajok konkurálnak egymással, kiszorítják egymást, míg végül a talaj-, a vízháztartási- és egyéb adottságokat legjobban hasznosító növénycsoport, növénytársulás jelenik meg a területen.

Ezzel szemben kertjeink mesterségesen létrehozott növénytársulások, szinte minden esetben különleges, több virág-, termés- és levéldíszt hordozó, az adott területre nem jellemző növényekkel. Értelemszerû tehát, hogy a kert megépítésével a kerttel való törődés, ápolás nem ér véget. A fenntartási munkálatokkal (talajerő pótlás, öntözés, különböző metszések, a gyep kaszálása stb.) érjük el azt, hogy kertünk különleges, egyedi, helyi növényvilágra nem jellemző fajösszetétele és elrendezése hosszú távon is fennmaradjon.

Ezek a karbantartási feladatok, munkálatok többlet időt, energiát és bizonyos szintû szaktudást igényelnek, szakembereink ebben is készségesen állnak az Ön rendelkezésére.

oldal tetejére

AZ ÖNTÖZŐRENDSZER ELŐNYEI:

  • Megfelelő időben öntöz
    Az ideális idő az öntözéshez leginkább éjjel és hajnalban van. A vízelosztás egyenletes és optimális A túlöntözés és a szárazság elkerülése végett a rendszer a terület adottságaihoz programozható, amelynek következtében mindenhova megfelelő mennyiségû vizet juttat el.

  • Csökkenthető az öntözés költsége
    Amennyiben a rendszert megfelelően tervezték, építették és használják a vízfogyasztás költségei csökkenni fognak, amellett, hogy az öntözött terület növényei dúsak és egészségesek maradnak.

  • Az automatika segítségével távollétünkben is öntöz

  • Nem igényel időráfordítást
© Perfact-Pro Kft. - Minden jog fenntartva!